Gyerek elektromos roller bemutató – RCB R12 MAX elektromos roller gyerekeknek

A mai gyerekek már a technika ördögei. Nem érik be például egy doboz nyalókával. Persze ezzel nincs is baj, hiszen sok esetben a gyerkőc mutatja meg a Nagyinak, hogyan kell beállítani a tévét, vagy hol talál meg bizonyos dolgokat az okostelefonban. A világ változik és próbáljuk követni az újdonságokat, illetve a szülők szeretik, ha a gyerekük trendi, jól öltözött, okos és vagány.

RCB R12 MAX gyerek elektromos roller vicces

Sokan használnak elektromos rollert, legyen szó akármilyen korosztályról. A szülők szokták vinni a gyerkőcöt a suliba úgy, hogy ketten állnak egy rolleren, pedig ez nem egy biztonságos dolog. Inkább vegyünk a gyereknek egy saját elektromos rollert és akkor ő is tud mellettünk gurulni. hiszen nincs is annál kellemesebb, amikor együtt kirándul a család.

Rcb r12 max gyerek roller

Beszéljünk egy kicsit a rollerről!

Az RCB R12 MAX kifejezetten gyerekek számára (6-12 év között) tervezett elektromos roller. Emiatt a teljesítménye alacsonyabb a mai, száguldozós rollerekhez képest. Maga a roller felépítése erős, masszív alumínium. A kormány magassága állítható, és ha már a kormánynál járunk, említsük meg, hogy rendelkezik LED-kijelzővel a roller. Ez ugyanis ritka a gyerek rollereknél.

A kerék mérete kicsi, de ez egy gyereknek szánt elektromos roller, ezért itt nincs is szükség a nagyobb méretre. A kerekei pedig tömörgumisak, így nem igényel karbantartást. A roller kapott első lengéscsillapítót, ami nem csak hasznos, de még dob is egyet a dizájnon.

Ha már dizájn, ne menjünk el az oldalsó dekorfény mellett sem, ami eszméletlenül jól néz ki a rolleren, minden színben pompázik. Minden gyerek álma egy ilyen elektromos roller.

Fontos megemlíteni, hogy annyira masszív a roller, hogy 60 kg-ig terhelhető. Ez azért elég jó! A gyártó gondolt arra is, hogy lányoknak és fiúknak is megfeleljen, ezért 3 színben kapható, kék, rózsaszín és egy fekete színben érhető el.

3 féle sebességgel rendelkezik: 6, 12 és 18 km/h állítható be rajta. Ha pedig lemerülne a roller, akkor haza lehet vele rollerezni, mint egy sima, lábbal hajtós rollerrel.

Az RCB R12 MAX elektromos roller 25,2 V / 5,2 Ah-s akkumulátorral van felszerelve, amely 5–6 órás töltéssel akár 15 km-es hatótávot biztosít. (A tényleges hatótáv a terheléstől, hőmérséklettől, sebességtől, útviszonyoktól stb. függően változhat.)

Az RCB R12 MAX súlya 7,5 kg, és ez egy összecsukható elektromos roller, emiatt az autóban való szállítás gond nélkül kivitelezhető anélkül, hogy a család többi csomagját otthon kellene hagyni.

Jó dolog a rollerezés, de a biztonság mégfontosabb! Az RCB brand nem csak elektromos rollert, hanem bukósisakot is forgalmaz. A bukósisakot akár a Decathlon üzletében is meg tudod vásárolni.

Fontos, hogy ne engedd a gyereket védőfelszerelés nélkül rollerezni!
Egy bukósisak sokat véd, de ha biztonságban akarod tudni, akkor egy térd-könyökvédőt még érdemes lehet beszerezni.

  • RCB R12 MAX elektromos roller gyerekeknek vásárlás: KATTINTS IDE. (SZÁLLÍTÁS INGYENES!)
  • RCB R12 MAX elektromos roller gyerekeknek kupon kód: RCBKID20 (20 euró kedvezmény!)
  • RCB bukósisak gyerekeknek vásárlás: https://erollerguru.hu/rcbbukosisak

Nézd meg az RCB R12 MAX rollerről készült bemutatót!

Gyereknapra gyerekroller! Prémium RCB R12 MAX elektromos roller gyerekeknek! (6-12 éveseknek)

Prémium RCB R12 MAX elektromos roller gyerekeknek

Kellemes meglepetés ért, miközben kicsomagoltam az RCB márka gyerekeknek (6–12 éveseknek) szánt elektromos rollerét, mivel jóformán egy teljes értékű rollert kapunk gyerekméretben.

Minőségi fémvázat, első rugókat, motorféket és hátsó lábféket is kapunk, arról nem is beszélve, hogy erőteljes első lámpa is az alapfelszereltség része. Mivel a kormány állítható, és megfelelő méretű a lábtartó rész is, ezért a kisebb gyerekek és a nagyobbak is könnyedén tudják használni. Utóbbi kényelmet hivatott szolgálni az első rugó is.

3 féle sebességgel rendelkezik: 6, 12 és 18 km/h állítható be rajta, tehát akár sétálva, futva vagy bringával is közlekedhetünk mellette. Hamarosan videós teszttel is jelentkezünk, de már most bátran állítjuk, hogy egy minőségi gyerekrollerrel állunk szemben, és bátran rendelhető a Geekbuying oldalán.

A(z) R12 MAX electric scooter nagy hatékonyságú 25,2 V / 5,2 Ah akkumulátorral van felszerelve, amely egyetlen 5–6 órás töltéssel akár 15 km hatótávot biztosít. (A tényleges hatótáv a terheléstől, hőmérséklettől, sebességtől, útviszonyoktól stb. függően változhat.)

Az elektromos roller rendelkezik dinamikus RGB oldalfényekkel és a valós idejű sebességet, valamint akkumulátorállapotot kijelző LED kijelzővel. Tartós 7 colos tömör gumiabroncsokkal és a masszív vázzal kombinálva, legfeljebb 60 kg terhelést tesz lehetővé, ami brutális ebben szegmensben. A R12 MAX stílusos megjelenést ötvöz a praktikus funkcionalitással, így ideális ajándék a szabadtéri kalandok ösztönzésére. A roller hozzánk pink színben érkezett, ami szuper lett, de elérhető még kék és fekete változatban is!
  • RCB R12 MAX elektromos roller gyerekeknek vásárlás: KATTINTSIDE. (SZÁLLÍTÁS INGYENES!)
  • RCB R12 MAX elektromos roller gyerekeknek kupon kód: RCBKID20 (20 euró kedvezmény!)

 

Nézd meg a róla készült teszt videót:

Teszteltem az Ausom Laluz 2 Pro-t, vagyis a K20 Pro elektromos rollert – ár és vásárlás

Ausom k20 pro Ausom Laluz 2 pro

Teszt roller eladó

Mivel sokan kérdeztétek, így az alábbi tesztben látható új roller eladó Budapesten személyes átvétellel 135.000Ft-ért. Érdeklődni emailben: erollerguru@gmail.com


Több Ausom elektromos rollert is teszteltem már az elmúlt idősztakban, és elmondható, hogy ezek a típusok nagyon sokat fejlődtek.  Már a belépő szint is hibátlan lehet napi ingázásra, ha városban szeretnénk használni, ezt igazolja a K20 Pro széria is, de mindjárt mélyebben is belemegyek.

Ausom Laluz 2 Pro Ausom K20 pro

Az Ausom Laluz 2 Pro vagyis az új nevén Ausom K20 Pro egy újabb széria, amolyan nagyobb hatótávú elektromos roller az Ausom családjában a Geekbuyingtól. Az új rugózás és az új irányjelző végett izgalmas lehet ez a roller is a napi ingázása, arról nem beszélve, hogy a leendő jogszabályoknak megfelelően 25km/h van limitálva a sebessége, azonban ez módosítható. Ettől függetlenül, ha szeretnénk megfelelni minden magyar követelménynek, akkor ideális választás ez a roller.

Érdemes megjegyezni, hogy inkább kisebb-könnyebb embereknek ajánlanám, mivel a fellépő nem éppen a leghosszabb ebben a szegmensben a kialakítás sem a két méteres embereknek ajánlott. Sajnos a tempomatról is le kell mondanunk, akinek ez fontos, annak egy komolyabb modellt kell választani, azonban az ár/érték arány Geekbuyingos kuponommal szerintem kiváló vásárlás lehet. Nézd meg a róla készült videót a bővebb információkért.

Konklúzió

Az Ausom K20 Pro egy remek városi szaladgálós roller lehet, akár sebesség limitált verzióban akár nélküle.

Sajnos a súlya miatt Magyarországon biztosítást kell kötni rá, ennek a díja nagyjából évi 5.000-6.000 Ft. Ez szerintem egy vállalható összeg arra, hogy mindenki biztonságban legyen ha baj történne!

A nagyszerű teljesítmény és a jó hatótáv és a nagyméretű kerék együttese teszi lehetővé a mindennapi komfortos használatot.

Ausom K20 Pro limitált ideig tartó kedvezményes ára: 166.000 Ft!

Ausom DT2 PRO- A brutálisan jó elektromos roller!

Az Ausom DT2 Pro egy profi elektromos roller. Ez már nem a belépő kategória. A kétmotoros rollerek közül a középkategóriába sorolhatjuk.

Az Ausomnak van kétmotoros rollere, az L2 Max Dual ami szintén egy remek roller volt, de Ausom egy kicsit feltuningolta, illetve kijavított ezt-azt a Dt2 pronál. Így már 2×1100 W áll a rendelkezésünkre és 68 km/h-s sebesség, de a hatótáv sem csekély, akár 115km! Egy ilyen nagy teljesítményű rollernél fontos dolog a jó minőségű gumi és a  biztonságos megállás. Ezért a Dt2 Prónál már hidraulikus, Zoom márkájú fékeket kapunk. Ha már biztonság, említsük meg, hogy az Ausom DT2 Pro, kapott egy Apple AirTag rejtekhelyet is, így ha rendelkezünk megfelelő eszközzel ,akkor nyomonkövethetjük a rollerünket.

Monster Vmay-Hordozható buli érdekel 35,000Ft-ért?!

Zenét hallgatni mindenki szeret, de milyen jó lenne ezt a szabadban tenni! A Vmay Monster egy igazi férfias hordozható médiaeszköz.

Screenshot

Ez jól jöhet pecázáskor, kempingezéskor, a műhelyünkben, de akár otthon a kertben is. Ez a termék egy digitális TV-tuner, Bluetooth hangfal, Fm-rádió és egy HDMI bemenetes hordozható monitor kombinációja. Így akár a mellékelt Usb-C HDMI adapterrel még a telefonunk képét is ki tudjuk rakni a kijelzőre. Szeretsz sportot nézni? Ez sem probléma! Nyugodtan vidd ki magaddal a teraszra vagy erkélyre, hiszen a beépített Digitális Tv-tunernek és akkumulátorának köszönhetően jó pár óráig leköti a figyelmed. A Vmay korlátozottan vízálló is, vagyis ha a gyerekek játszanak és véletlenül ráborul egy pohár víz, nem kell tartani attól ,hogy tönkremegy. 

Electric Scooter i8 a Cybercarttól

Alig 60,000Ft-ért új könnyű elektromos rollert vásárolni nem egyszerű feladat! Szerencsére az Iscooter I8 egy megfizethető könnyű kis járgány, amit arra találtak ki, hogy napi 8-10km-ert ingázz vele a városban. Erre tökéletes kis roller!

Itt tudod megvásárolni a rollert: https://bit.ly/4p25A49 Kuponkód: EG30 ———————————————————————

Ausom L1 MAX- A hosszú útitárs – Ez jobb mint a Kukirin!

Az Ausom L1 Max az L1 facelift verziója, nagyobb akksival, nagyobb erővel és nagyobb gyorsasággal! De megéri-e a plusz különbözetet? Vagy maradjak az L1-nél? A videóban kiderül.

🛒 Vásárolnál?: → LINK

Kuponkód: NNNAUSL1M

————————————————————————————————–

🛒 Ausom L2 Max dual: → LINK

Kupon: NNNAUL2MAX2M

————————————————————————————————–

🛒 Ausom L1: LINK

🛒 Kuponkód: NNNAUSOML1L9


Twofish M5 Elit-E | Hivatásbeli elektromos smkp-EEC tanúsítvánnyal

Ritkán kerül elektromos jármű a kishazánkba úgy, hogy valamiféle tanúsítványt is kapjon. Pl. Az elektromos rollerek Magyarországon nincsennek kategorizálva, miközben a teljesítményük a többszöröse egy villanyrobogónak.
A Twofish M5 Elit-E, COC EU szabványbn EEC tanúsítvánnyal rendelkezik, ami kimondja, hogy ez egy SMKP LE1-B kategóriában!
De 145,000 Ft-os árba mi is fér bele?
A videóban kiderül.